Walt Whitman
Könnyek
Könny! könny! könny!
Az éjben, a magányban könny,
A fehér parton csöppen, csöppen s beissza a homok,
Könny, egy csillag sem ég, minden sötét és vigasztalan,
Könnyek esnek egy eltakart fej szeméből;
Ó ki az a szellem? az az alak a sötétben, az a könnyező?
Micsoda alaktalan gomoly az? összegörnyedt és ott kúszik a porban.
Áradó könny, zokogó könny, keserv, mely vad sirással fojtogat;
Ó vihar, megtestesedés, mely szállsz és sodró léptekkel rohansz végig a parton!
Ó vad és isszonyu éji vihar, szélvészes – Ó te lélekzetállitó és kétségbeesett!
Ó árnyék, mely nappal oly szelid és diszes vagy, nyugodt tekintetü és szabályos léptü,
Hogy eltéped magad, mikor igy száguldasz éjszaka, vakon – Ó akkor fölárad ez az óczeán.
A könny! könny! könny!
Fordította / Translated by: Halasi Andor
Forrás / Source: A Tett, 1915. december 20., 62.
Walt Whitman
Tears
Tears! tears! tears!
In the night, in solitude, tears,
On the white shore dripping, dripping, suck’d in by the sand,
Tears, not a star shining, all dark and desolate,
Moist tears from the eyes of a muffled head;
O who is that ghost? that form in the dark, with tears?
What shapeless lump is that, bent, crouch’d there on the sand?
Streaming tears, sobbing tears, throes, choked with wild cries;
O storm, embodied, rising, careering with swift steps along the beach!
O wild and dismal night storm, with wind – O belching and desperate!
O shade so sedate and decorous by day, with calm countenance and regulated pace,
But away at night as you fly, none looking – O then the unloosen’d ocean,
Of tears! tears! tears!